A klánszerű családok jellemzője az a bekebelező szülői attitűd, hogy „ha nem vagy velünk, ellenünk vagy” – mondta el lapunknak Geist Klára, pszichológus. Ami a leválás során természetes, hogy a fiatal önálló identitást alakít ki, sok esetben megkérdőjelezve a családi értékrendet és jobban igazodva a kortársakhoz, a bekebelező szülők számára nem elfogadható. Pedig később, ha kap teret az ifjúkorú, akkor lázadástól függetlenül, képes újra közeledni, ha a szülő elfogadja felnőtt gyerekét partnerként. Még akkor is, ha nem teljesen az ő értékrendjét vallja.

A klánszerű családban valamelyik szülő domináns és nem tűri, hogy gyermeke vagy annak partnere más utakat járjon. Ilyenkor a felnőtt gyerekek vagy behódolnak önmaguk is és behódoló, ‹gyenge› partnert választanak vagy olyan domináns, erős partnert például, akár idősebbet is (Nicola Peltz, Meghan Markle), aki segíti leválásukat. Az ár nagyon nagy
– érzékeltette a szakember. Legtöbbször kitagadás a klánból és megszégyenítés, hisz „ellenünk vagy”. Ez azért nehéz, mert a felnövő, ifjú ember, nem akarja az egész kapcsolatrendszert elveszíteni, testvéreket, unokatestvéreket, barátokat. Nem érti, miért büntetik azért, mert nem a szülő által elképzelt, delegált utat járja. (Delegációnak azt hívjuk, amikor előre eltervezik, milyen utat kell járnia a dinasztia tagjának. Például csak fogorvos lehetsz, szülessen két fiad, vidd tovább a nevet/csak ebben a cégben dolgozhatsz.)

A klán feje legtöbbször nem enged változtatást, újítást, dominanciájából sem enged a fiatal javára – mondta a szakember.

Ezekben az erősen összezárt családi rendszerekben, nagyon erősek a külső határok, míg a családtagok énhatárait nem tartják tiszteletben. A család iránti lojalitás mindent felülír. A szülő nem engedi a gyerek leválását, a felnőtt gyerek tulajdon, identitáskellék – magyarázta Geist Klára. Hozzátette: árulásnak számít a gyerek felnövése.
Tönkremegyünk, ha elhagysz
A szülők, legtöbbször a család érdekeire hivatkozva igazolják a kontrollt. A felnövő gyerek bűntudatos és szorong. Ez gyakran lázadásba, dühbe vált át. A bekebelezés, a lojalitás követelése a családi rendszer önvédelmét jelenti. A gyerek sokszor túlzott felelősséget érez a családtagokért. Sokszor nehéz saját családot alapítania. Általában nincs magánélet a klánban, a gyerek tulajdon, a „családi mi” előbbre van az énnél. „Tönkremegyünk, ha elhagysz” – magyarázta a pszichológus.

A Mirror szerint Harry esetében idővel enyhült a feszültség apa és fia között, ami részben annak köszönhető, hogy Károly király is nyitott a megbékélésre. A lap forrásai szerint David és Victoria Beckham bűntudattal küzdenek a kialakult helyzet miatt, és különösen az egykori Spice Girl viseli nehezen az elsőszülött fia nyilvános kirohanásait. A bennfentesek szerint a pár attól is tart, hogy a konfliktus hosszú távon a Beckham család imázsára is hatással lehet – írja a Bors.

Azt mondják, a hetedik év vízválasztó a tartós kapcsolatokban. Valóban van alapja a hetedik év mítoszának, még ha nem is pontosan hét év után ér nehezebb szakaszba egy kapcsolat. Geist Klára pszichológus, párterapeuta szerint ma már ritka a teljes életre szóló elköteleződés: sokkal jellemzőbb az 5-7 éves életszakasz-partnerség.

„Manapság az emberek hajlamosak életciklusokra választani társat, akivel a fiatalkort, a szülőséget, vagy az érettebb, gyermektelen kort élhetik meg” – magyarázza Geist Klára. „Világjelenség, hogy szériákban váltják egymást ezek a monogám kapcsolatok; a következő életszakaszt nem biztos, hogy ugyanazzal a személlyel éljük le. Ha az igényeket nem sikerül egyeztetni, a felek nem képesek rugalmasan változtatni és a következő életszakasz-feladatuk más és más (pl. az egyik gyereket akar, a másik meg élné a meghosszabbított ifjúkort), az szakítással, válással járhat. Azonban ha meg tud újulni a kapcsolat, akkor a régi partner is kiváló társ lehet a következő életszakaszban.

A kötődés igénye evolúciós minta
„A tartós, több évtizedes kapcsolatok nagy érzelmi biztonságot nyújtanak. Ha megkérdezzük az embereket, kit tartanak az igazi társnak, akkor nagyon sok ember egyvalakit tud megnevezni, felnőttkori családjaként; nem gondolja, hogy létezhet több igazi társ is” – mondja a párterapeuta. „Evolúciósan kódolva vagyunk a kötődési igényre. A valódi érzelmi biztonságot a kizárólagosság és a valóban évtizedes kapcsolat, a felnőttkori család adja (a gyerekkori családba beleszületünk, viszont a felnőtt társat mi választjuk). Mégis el kell fogadni, hogy a legtöbb ember nem így él. A cél az, hogy mindenki megtalálja azt a megoldást, ami az ő életében ideális, hiszen nem csak hagyományos kapcsolatokban gondolkodhatunk.

„A régi világban az együttjárás jelentette a szerelmet, majd jött a házasság, amiről azt mondták, az már nem kell, hogy a szerelemről szóljon.”

A mai ember nyilván sokkal többre vágyik az élettől, mint az egyhangú megszokás és kötelesség, amiről azért tudjuk, hogy biztonságot is adhat. Megjelent a köztudatban, hogy a kapcsolatnak az értékét ma már nem a hossza, hanem a minősége határozza meg. De vajon könnyű kilépni egy nem működő kapcsolatból?

„Ha a származási családunkban láttunk példát válásra, jól funkcionáló mozaikcsaládra, jó újrakezdésre, akkor könnyebben lépünk ki egy már nem működő kapcsolatból” – magyarázza a szakértő. „Annak az embernek viszont nehezebben megy az újrakezdés, akinek az értékrendje és a tapasztalatai abba az irányba mutatnak, hogy törekedni kell az életre szóló kapcsolatra. Ahol az a minta, hogy a szülők együtt öregedtek meg, esetleg még idealizálja is a szülei kapcsolatát, akkor nehezebb lesz mind a feldolgozás, mind az újrakezdés.”

Mégsem példaértékű a szüleink házassága?
„Arra is látok példát – amikor kései húszas, harmincas korosztályba tartozó klienseimmel beszélgetek, és szóba kerül a származási család –, hogy hiába élnek együtt a szülők évtizedek óta, mégsem tekintik a gyerekeik példaértékűnek, mert a szülők nem elégedettek a házasságukkal” – osztja meg tapasztalatait a párterapeuta. „A felnőtt korú gyerek mondja ki, hogy a szüleinek már korábban el kellett volna válniuk, ugyanakkor van, aki a párterápiában jön rá arra, hogy a saját szülei helyett ő nem válhat el; meglátja saját kapcsolatának értékeit.

Hiszen a szülők kapcsolata mégsem rímeltethető az ő saját kapcsolatára.
Geist Klára szerint a tartós kapcsolat még nem garancia az elégedettségre, inkább a minősége az, ami számít. „Rendkívül fontos a kapcsolat jelenére figyelni, és nincs garancia manapság az élethosszig tartó kapcsolatra, csupán annyi, amit nap mint nap kihoz egymásból a két fél.

„Ezt az életszakasz-partnerséget úgy szoktam átkeretezni, hogy semmi baj, hogyha így gondolkodnak a párok, hiszen annál motiváltabbak lehetnek, hogy tegyenek a kapcsolatukért.”

Miért épp az 5–7. év a kritikus pont?
Nem véletlen, hogy nagy átlagban épp 5–7 éve tartó házasságok vagy élettársi kapcsolatok érnek véget. Nagyjából egy-két év a szenvedélyes szakasz, ezután lehanyatlik a kapcsolat, ha nem tudnak elköteleződni. Így az első kritikus válási/szakítási pont a harmadik év. Ezt követi a gyermeket nevelő szakasz (minden gyermek születése általában két évvel hosszabbítja meg a kapcsolatot). A legtöbb kapcsolat szenvedélye a harmadik évben hanyatlik (hormonális okok miatt is), cserébe ekkortól a mélyebb elköteleződésé, a bekötődésé a főszerep; a valódi kötődési stílus is ekkor érvényesül (biztonságos, ambivalens vagy elkerülő).

Ez nem azt jelenti, hogy a szerelem kialszik, de a szenvedély már alábbhagy.

„A szenvedélyszerelmet felváltja a beteljesült szerelem – ami magába foglalja a szenvedélyt, az intimitást és az elkötelezettséget is – vagy a társas szerelem, intimitással és elkötelezettséggel, viszont szenvedély nélkül” – magyarázza Geist Klára. „Az adott életszakasz-feladat pedig (például egy kisgyerek, akit nevelgetni kell) plusz két évvel képes hosszabbítani a kapcsolatot. Ha még egy gyereket vállal a pár, akkor el is érkeztünk a 7. évhez. Ha egy szem gyerek születik, akkor is mehet a vacillálás, hogy talán nem is lennénk együtt, de a gyermek miatt olyan nehéz átrendezni az életünket, így megint csak elérkezünk a 7. évhez.

Ha az életszakaszokat vizsgáljuk, ott is azt látjuk, hogy egy-egy ciklus 6-7 évig tart: szépen lefedik a életszakasz-partnerségek az emberi élet szakaszait.”

A kapcsolati szakaszok nagyon szépen tagolódnak: kisgyermeket nevelő család, majd iskolás gyermeket nevelő és így tovább. A párterapeuta arra is rámutat, hogy a kapcsolat általában a krízispontokon, tehát egy-egy szakasz végén szakadhat meg.

Lehet, hogy nem sikerül elköteleződni, és véget ér a kapcsolat. Esetleg az egyik fél vagy egyik fél sem vágyik gyermekre. Amikor már nincs pici gyerek, könnyebb a kilépés. Valamint felmerül a női-férfi szerep konfliktusa az anya munkába állásával. Az iskoláskorú gyermeknél az egész család teljesítményhelyzetbe kerül, ami szintén megterhelheti a kapcsolatot.
A „legizgalmasabb” szakasz a gyermek serdülőkora: amikor a gyermek kamaszodik, és a család szembe találja magát gyermeke tekintélyelvű lázadásával. Ezzel a szakasszal egybeeshet a szülők „midlife” életszakasza. Az életközepi válságra jellemző, hogy még gyerek nélkül is jelentkezhet. Ez egy igazán klasszikus „kapcsolatból való kilépési pont”, hiszen olyan kérdések merülnek föl, mint a „kivé lettem?”, „mit szeretnék még elérni?”, „mire van szükségem, és megkaphatom-e mindezt ebben a kapcsolatban?” Az addig háttérbe szorult személyiségrészeink teret követelnek.
A következő szakasz az üres fészekhez köthető, amikor a gyerekek kiröpülnek, és újra fel kell fedeznünk a párunkat. Régebben ebben a korban már nem volt jellemző a válás, ha el is hidegültek egymástól a házastársak, azt mondták, „öregek vagyunk mi már, jól van ez így is”. Ám amióta az 50 az új negyven, az idősebb generáció is könnyebben kilép egy már nem működő kapcsolatból – főleg, mióta a nők is függetlenebbek pénzügyileg.
Új jelenség az ezüstválás, amikor időskorban általában jóval fiatalabb partnerrel kezdünk új életszakaszt.
Nagyon szerencsés helyzet, ha képesek vagyunk újra megfogalmazni az igényeinket, és újra tudjuk választani a régi partnert.
„Ha működőképes kapcsolatban élünk, akkor érdemes a tartós kapcsolat örömét megtapasztalni, viszont kihűlt kapcsolatban nem szerencsés maradni” – tanácsolja Geist Klára. „Az, hogy két ember együtt marad-e, nagyban függ attól, hogy kinek mi az életszakaszigénye. Olyan is van, hogy annyira eltávolodnak az igények, hogy a felek egyszerűen már nem találnak közös metszetet. A tartós kapcsolat kulcsa az, hogy legyen egy olyan kölcsönös bizalom, érzelmi biztonság és egymás felé fordulás, amiben mind a két fél fejlődhet, illetve a partner elfogadó a másik igényeivel szemben.

„Általában azon múlik az újraválasztás, hogy maradt-e még érzelem, vissza lehet-e hozni valamit a régi szerelemből.”

Szakértőnk szerint lényeges az öngondoskodás is; hogy ne hanyagoljuk el magunkat, hiszen ez a partnerrel szemben is igazságtalanság, valamint az is fontos, hogy ne terheljük túl a másikat, ne tőle várjuk a saját boldogságunkat. Az érett kapcsolat egy differenciált kapcsolat, amiben van legális kimenő: mindenki foglalkozhat azokkal a tevékenységekkel, amiket szeret. A közös metszet közös örömein túl legyenek külön elfoglaltságok is! Akár a szenvedélyt is növelheti, ha képesek a párok „szellősebben”, kiteljesedettebben élni.

Forrás: A kritikus hetedik év tényleg létezik – párterapeuta magyarázza meg a jelenséget – Dívány

Ugyanezzel a témával foglalkozott a Karc FM rádió is, melyről a riport itt elérhető: https://youtu.be/7V1DqlN4XrE?si=h2H7gKtxhKdgiTh7

Változás, hogy az utóbbi években azonban növekszik azoknak a férfiaknak a száma, akik tudatosan keresnek segítséget, felismerve, hogy a kommunikációs nehézségek vagy érzelmi elzárkózás nem „gyengeség”, hanem megoldható.
„Normatív alexitímiához” vagy érzelmi analfabetizmushoz vezet, hogy férfiakat gyakran arra tanítják, hogy kevésbé mutassák ki az érzéseiket, így kevésbé sikerül olvasniuk partnerük érzéseit. Legyenek „racionálisak” és kontrolláltak, sok esetben ezt kívánja tőlük a környezet. Ez nehezítheti az érzelmekről való beszédet a terápiás térben.

Sokszor még a partnert is meglepi, hogy a férfi, mennyit tud beszélni, a párterápia során, ha elfogadást tapasztal. „Otthon semmit se mond” a nő véleménye szerint. Egyik kulcsfeladatom, hogy biztonságos teret teremtsek a férfi számára, ahol megélheti és kifejezheti az érzéseit anélkül, hogy ítélkezéstől tartana.

A férfiak terápiában gyakran tanulják újra az önfeltárás, sebezhetőség és önreflexió készségét, ami a párkapcsolatban mélyebb intimitáshoz vezethet.
A férfi megnyílása, erőforrás a párterápiában.

A férfiak bevonódása kiegyensúlyozza a párterápiás folyamatot: ha mindkét fél aktív, az elősegíti a közös felelősségvállalást. Találunk olyan közös célt, amiért együtt dolgozhatnak.

A férfi gyakran stabilizáló erőként is megjelenhet, különösen, ha a párkapcsolat konfliktusai érzelmileg túlfűtöttek. Ha az egyik fél elérhető és figyel, az a másik felet is csillapítja. Az elfogadás csodát tesz.

Amikor a férfi fél is képes kimondani a saját igényeit, félelmeit, fájdalmait, a terápia hatékonyabbá válik.
Az ellenállást, „csak a párom kedvéért jöttem”, biztonságos érzelmi környezet teremtésével, ha a férfi érzi, hogy Ő is „kap”, könnyű legyőzni.

A férfi szerepet újra kell értelmezni, különösen hagyományos vagy patriarchális kapcsolati minták esetén.

A férfiak terápiás részvétele hozzájárulhat a férfi identitás modernizálásához – az érzelmi intelligencia és a kapcsolati felelősség felvállalása ma már nem ellentéte a „férfiasságnak”.

A közös munka során a férfiak gyakran mélyebb önismeretre és empátiára tesznek szert, illetve szavak ba öntik igényeiket, miközben a partner szükségleteit is meghallják, ami a párkapcsolat minőségét tartósan javítja.

/ Egy ritmusban / Palikék

A beszélgetés elérhető: (28) ÁBEL ANITA, JANZA KATA, MAKÁNY MÁRTA ÉS GEIST KLÁRA AZ ELHIDEGÜLÉSRŐL / Egy ritmusban / Palikék – YouTube

Legalább önmagammal biztonságos kapcsolatban lenni…

Mondta célként kliensem, aki féltékenységének kezelése miatt keresett fel.

Hétköznapokban gyakran felmerül, mit kezdjetek a féltékenység érzésével?

Ez az írás, elsősorban ismeretterjesztési célt szolgál, a Pszichoforyou párkapcsolati Kibeszélőjében korábban elhangzott előadásom összefoglalója.

Kapcsolatotok féltése természetes, ám nem mindegy, hogyan kezeled.

Mindketten szenvedtek ilyenkor. Akár féltékeny lehetsz partnered testvérére, szüleire, barátaira is. Szenved aki féltékeny és akire féltékenyek. Hogyan tudtok építkezni, rombolás helyett? Hogyan segítsetek egymásnak? Tudatossággal, van megoldás.

Zöldszemű szörnyként tekints a jelenségre? Mert kóros, beteges, kapcsolatromboló, elnyomandó érzés? Vagy evoluciósan is hasznosként, ami a közeli szeretetkapcsolatok megóvását, fenntartását szolgálja (Ben-Zéev, 2000) Kutatása szerint, már a fél éves csecsemők is mutatnak féltékenységre utaló jeleket, ha édesanyjuk egy másik gyereket vesz ölbe. A kötődés kialakulása (6 hónapos kor) után, az oxitocin, mint kötődési hormon is felel a féltékenység érzéséért.

Shamay-Tsoory, Haifa Egyetem (2009) szintetikus oxitocint lélegeztetett be kísérlete résztvevőivel. Ha a személyek sikert értek el egy szerencsejátékban, ami a versengő, rivalizáló helyzetet szimbolizálta, intenzívebb örömöt és szeretetet mutattak a kontrollcsoport tagjaihoz képest. Viszont, ha vesztésre álltak, haragjuk, irigységük és féltékenységük is fokozottabb volt. A kötődés, „szeretet” hormonja, tehát pozitív és negatív irányban is felerősíti a társas érzelmeket, aszerint, hogy milyen gondolatokkal, eseményekkel társul.

A férfiak féltékenysége, inkább az apaság biztosítását szolgálja, így ők a párjuk szexuális hűtlenségére féltékenyebbek, fMRI vizsgálat szerint, bal frontális kérgük válik aktívabbá, melynek működése, a haraggal, agresszióval függ össze, ha elképzelik, hogy párjukhoz másik férfi közelít vagy elutasítják őket. A nők partnerüknek a másik nővel eltöltött idejére, érzelmi kapcsolódásra, flörtre féltékenyek, jobb frontális lebenyük válik aktívvá, ami a kirekesztettség, szorongás, szeretet kapcsolat féltésével függ össze. Ritchie és van Anders (2015) kutatása szerint, nőknél is megemelkedik a haragért felelős tesztoszteron szintje, a fenyegetettség miatt, ha partnerüket más nővel flörtölve képzelik el, érdekes, hogy a csókolózás gondolata, kevésbé borította meg a nők egyensúlyát. Illetve mindkét nemnél a stresszt jelző kortizol szint. (Takahashi 2006) A University of Delaware kutatói, Steven Most és mtsai, vizsgálatukban azt mondták a nőknek, hogy párjuknak fotók alapján, más nők vonzerejét kell megítelnie. A féltékenység miatti stressz, annyira beszűkítette a nők figyelmét, hogy nem tudták a célpontot követni a képernyőn. Így már azt is érjük, hogyan járul hozzá, mindkét nemnél, az érzelmi bizonytalanság által okozott stressz, a figyelem beszűküléséhez. Ezért válik sokszor csapdává, önfenntartóvá a féltékenység, zsigeri félelemmé, a beszűküléstől. Észérvek, racionális cáfolatok nem hatnak rá, ezért oly félelemkeltő.

Ahogy a fentiekből is látszik, sokan és sokféleképpen próbálták megfogalmazni a féltékenységet, mint jelenséget. Általánosságban igaz, hogy míg az irigység, azt jelenti, hogy arra vágyunk, amivel nem rendelkezünk, másik személy „javaira”, a féltékeny ember, a közeli szeretetkapcsolat elvesztésétől tart. Érdemes még megemlíteni a szégyent, amit mindkét fél átélhet, a féltékeny fél azért, mert elutasítják, megsérült az emberi méltósága. Akire féltékenyek, az pedig azért, mert „rossznak” érzi magát, erkölcsiségéhez kapcsolódik a szégyen, nem felel meg, egy „ideális” képnek. Ezt a közös szégyen érzést lehet aztán, növekedéssé formálni, a kapcsolat fejlődése során. Akire féltékenyek, ő sok esetben bűntudatot is átél, ami akadályoz is, de serkentheti is a változást, ha megfelelően átkereteződik, miszerint, nem a személye „rossz”, hanem valamilyen viselkedése helytelen. A destruktív rivalizálást is meg kell említenem a féltékenység kapcsán. A társas összehasonlítás jelensége természetes es fejleszti a személyiséget, ha ez építő versengés, „fejlődnöm kell, az énideálom felé”. A romboló versengés önmagunk vagy a másik fél degradálásával jár, gyakran ez jelenik meg a féltékenység kapcsán, annak a hiánya fáj, amiről úgy hisszük, nem rendelkezünk vele. Vita folyik arról, melyik a társadalmilag elfogadottabb, vállalhatóbb érzés, az irigység vagy a féltékenység. Sokan inkább, a féltékenységet gondolják elfogadhatóbbnak, mint a „szeretet” jelét. Sokkal inkább, a biztonság hiányáról van szó ilyenkor. A féltékeny ember azt tanulta gyerekként, hogy a követelőző tulajdonlás a „kapcsolat része”, hisz meghittség és elfogadás helyett bekebelezték és határait megsértve birtokolták, nem volt tere az ő igényeinek.

A féltékenység érzelmi komponense legtöbbször, a fenyegetettség érzése, kognitív része, a gyanakvás gondolata, viselkedéses szinten, pedig a nyomozás, kutatás jelenik meg.

Bram P. Buunk a féltékenység három típusát különböztette meg és ez az általánosan elfogadott.

A reaktív féltékenység, negatív válasz, a partnernek az érzelmi vagy szexuális hűtlenségére. Ilyenkor a poszttraumából adódó tünetek is befolyásolják a későbbi felépülést és ezt is kezelni kell. A megcsalás feldolgozása kapcsán, erről sokat írtam, beszéltem már.

A birtokló féltékenység, inkább a viselkedésben jelenik meg, „megelőzve”, hogy a partnernek harmadik személlyel alakuljon ki érzelmi vagy szexuális kapcsolata. Ez a birtoklás, sokszor zsarnoki, kontrolláló formát ölt. Vélhetően, a magasabb tesztoszteron szinttel összefüggésben, inkább férfiakra vagy „férfias tulajdonságokra” jellemző. Talán, ennél a féltékenység típusnál a leghangsúlyosabb az, hogy a másik ember, nem tulajdon, saját térre van szüksége. Gyakori a nyílt vagy rejtett bántalmazás ilyenkor. A rejtett formát nehezebb észrevenni, a megalázó megjegyzéseket pl.a partner külsejére, személyiségére nézve. Ez a birtokló kontroll, az egyéb baráti, családi kapcsolatoktól is elszigetelhet. A féltékeny fél legtöbbször nem lát rá saját működésére, hisz ő is ebben nőtt fel, számára ez, a „kapcsolódás” része. Akire féltékenyek, ő tehet lépéseket és kérhet támogatást, ám a birtokló félnek is együtt kell működnie a megoldásért. Máskülönben, véget ér az ilyen kapcsolat. Hullámvasút, mert pozitív aspektusa is van, a birtokló fél lehet időnként roppant nagyvonalú és tenyéren hordozó. Szélsőségek jellemzik az ilyen kapcsolatot.

A szorongó féltékenység jele, a gondolatban elővételezett kapcsolatvesztés és aggódás, rágódás. Ez a fejben átélt veszteségélmény is jelentős szenvedést okoz.

A negyedik forma, inkább klinikai szintű, a paranoid, téveszmés féltékenység, amikor valóság és fantázia összemosódik. Ennek kezelése pszichiáterre tartozik, legtöbbször gyógyszeres kezeléssel. Jele, hogy az ebben szenvedő ember, egyáltalán nem kizökkenthető. A partnernek is jelentős szenvedést okozva ezzel.

Tévhit, hogy a féltékenység az alacsony önbecsüléssel függ össze elsősorban, csak a nők esetében mutatkozik bizonyos korreláció. Magasan korrelált viszont, mindhárom típusa a szociális szorongással, neuroticizmussal, merevséggel és ellenségességgel. Ami még izgalmasabb, hogy elsősorban a szorongó ambivalens kötődési stílussal társult, biztonságos vagy elkerülő kötődésűek kevésbé féltékenyek. Ennek gyerekkori gyökere, hogy biztonságos érzelmi háttér esetén, az anya elérhető és kiszámíthatóan odafigyel, reagál a gyermek jelzéseire. Így a felnőtt párkapcsolatban, az illető érzelmi biztonsága belülről fakad és a világot is biztonságos helynek érzi. Elkerülő kötődésűeknél pedig, az elhanyagoló nevelés miatt, az illető azt tanulja, hogy bármit tesz, a végén úgyis egyedül marad, mindent önállóan kell megoldania. Nem igazán adja át magát a kapcsolatnak. A szorongó elkerülő, csendesen éldegél a saját világában párkapcsolaton belül, az elutasító elkerülő pedig több vasat tart a tűzben, nem engedi bele magát egyetlen kapcsolatba sem, ő lesz az, akire féltékenyek. A szorongó ambivalens, azt éli meg, hogy alárendelt, kiszolgáltatott, mint hajdanán, a szülővel való kapcsolatában is. Sérül a bizalom, mert az anya nem biztonságosan elérhető, így az illető a felnőtt párkapcsolatában is csimpaszkodó, követelő, tulajdonló lesz. Ráadásul, ha az apa is érzelmileg távol van a felnövő gyermek(ek)től, nincs aki korrigálná az anya, sokszor természetes bizonytalanságát. Feltétel nélküli szeretet helyett, inkább azt tanulja, hogy a szeretet kontrollja, hol egyik, hol másik személynél van, bármikor elhagyhatják. Az elhagyás fenyegetettségét viszi tovább a féltékeny ember. A korábban említett „tüskés rózsa” pont ez, az ambivalens kötődésből származó kikövetelő szeretet. Ráadásul, azt a figyelmet, amit a szülői kapcsolatban nem kapott meg, a felnőtt párkapcsolat, a jó esetben szimmetrikus, kölcsönös, feltételes jellege miatt, nem is tudja nyújtani. Ezért kéne a sokszor csimpaszkodó, követelőző „tüskés rózsát” megölelni, megvigasztalni, amit a partner nem vagy sokszor csak nehezen tud megtenni, mivel inkább távolítja ez a negatív „érzelem cunami”.

Ennek a tapasztalatnak birtokában kérdeztétek sokan, mi a megoldás? Hogyan tudjátok önmagatokat stabilizálni, legalább saját magatokkal biztonságosan kapcsolódni. Nyugodtabb érzelmi állapotban, jobb eséllyel tudtok partneretektől támogatást kérni. Még egy adalék a Buunk féle vizsgálatból, amiről az előadás során is beszéltem: nem függött sem személyiség jellemzőktől, sem kötődési stílustól az, hogy az elsőszülöttek voltak a legkevésbé féltékenyek.

Úgy tűnik, a kizárólagosság élményének megélése, egyfajta kulcs lehet. Ezért lobbanhat be a féltékenység, magától a kizárólagosság elvesztésétől való fenyegetettségtől is, legyen szó testvér kapcsolatról, a partner származási családjáról, barátságról vagy közös gyermek születéséről.

Ezért oly vigasztaló sokak számára, az előadás során ajánlott és bevált öngyógyító módszer, ami nem csodaszer és terápiás keretek között nagyobb hatékonysággal alkalmazható.

Érdemes picit lecsendesedni és visszaemlékezni, élményben visszatérni olyan helyzetekhez, ami a „jó kapcsolódásról szól. A „biztonságos hely” gyakorlatot mindenki jól ismeri. Amikor azonban, a saját szerethetőség, meghittség, bizalom, kizárólagosság élményéhez szeretnél visszatérni, akkor olyan helyzeteket érdemes felidézni, amikor a szülő vagy társad odafigyelt rád, szeretgetett, elérhető volt számodra. Sokan képesek felidézni például, amikor a szülő ölbe vette őket vagy játszott velük, mesélt. Egy egy ilyen emlékhez, a legtöbb esetben, mindenki hozzá tud férni, akit nem hanyagoltak el érzelmileg.

Párkapcsolati szinten is, amikor kicsúszik a talaj, érdemes a biztonságos, kizárólagos, meghitt pillanatokat felidézni, segít a „párkapcsolat biztonságos képe”, hogy stabilizálni tud önmagad és legalább „saját magadhoz biztonságosan kapcsolódj.” A szeparációs szorongás àltal okozott fenyegetettség érzése, egyik alapszorongásunk. Féltékeny klienseim ezért számolnak be arról, hogy az esték, éjszakák különösen nehezek lehetnek, a megélt egyedüllét, elhagyatottság miatt. Arra emlékeztetnek, amikor a szülő elérhetetlen volt, nem vagy kiszámíthatatlanul reagált, a cseperedő gyermek jelzéseire. Ezért jelent oly sokat, párkapcsolati szinten, a bizalom építésében, amikor a partner elérhető, válaszkész, valóban odafigyel, kíváncsi, reagál a telefonhívásra, akkor is ha barátokkal mozdul ki például. Mivel a féltékenység sokszor irracionális, a mérhetően megemelkedett kortizol szint miatt, olyan mértékű a szorongás, hogy a féltékeny fél észérvekkel nehezen meggyőzhető. A partner odaforduló tekintete, figyelő arca, nyitott testtartása és ahogy megérint, azt a vigasztaló érzést kelti, hogy kölcsönösen fontosak, elsők, figyelemre méltóak vagyunk egymásnak. Ezt a figyelmet egymásnak adjuk és nem másvalaki kapja. Az ilyen megteremtett, meghitt pillanatok, minden kimondott szónál jobban építik a biztonságot, bizalmat. Érdemes megtanulni, a haragotok mögé nézve, valódi kérést megfogalmazni egymás felé, ördögi parbeszédek helyett. Ehhez először, magatokban kell megfogalmazni, kinek, mire van szüksége. Ha igényeiteket korábban nem hallotta, hallgatta meg környezetetek, akkor ez elég nehéz, terapiás segítség szükséges lehet.

Az egymás iránti elérhetőségre, válaszkéségre egy tanulságos példa. Az egyik párral, ahol a pár egyik tagja, szorongva szerető, féltékeny volt és megcsalás miatti bizalomvesztés tovább súlyosbította a helyzetet, bizonyos idő után elkezdtük felépíteni a megelőlegezett bizalmat. Tudjuk, hogy bizonyos élethelyzetek, újra kihúzhatják a talajt, fenyegetőnek tűnhetnek a megrázkódtatás elővételezett ismétlődése miatt. A féltékeny fél, aki úgy nőtt fel, hogy szülei nagyrészt a saját konfliktusaikkal voltak elfoglalva és gyakran érezte egyedül magát, szorongott attól, hogy párja este társaságba megy. A partner, akire féltékeny volt, már hosszú ideje építgette a bizalmat, de azt mondta, jogosan, szüksége van saját térre, külön programokra is úgy, hogy emellett mindketten érzelmi biztonságban legyenek. A helyzetet nehezíti, hogy ilyenkor gyakran, mindkét fél szégyent él át. A féltékeny fél azért, mert megcsalták vagy érdemtelennek, méltatlannak érzi magát. Hisz korábban azt tanulta, személye nem elfogadható vagy értéktelen. Biztos valaki más kapja azt a figyelmet, együtt töltött időt, ami neki járna, valaki más fontosabb mint ő. Akire féltékenyek, ő pedig azért, mert „rossznak” érzi magát, fájdalmat okoz a másiknak illetve valóban történt olyan esemény, amit utólag morálisan helytelennek ítél. Azt is elmondta, hogy szeretné jól érezni magát, partnere nélkül is, bűntudat nélkül. Mire két ember eljut idáig, addigra már a kapcsolat határai újra tisztázottak. Kinek, mi fér bele a külön töltött időbe. Kizárólagos kapcsolatokban azt is tisztázzák, mit jelent a monogámia spektrumuk. Egy kávézás, érintés vagy csók (általában nem) belefér e. Ez a pár az átláthatóságban is megállapodott. Ez azt jelenti, hogy nincs a tulajdonló, birtokló, bekebelező kontroll, ami sok féltékeny ember családjában volt. A meghittséget a diszfunkcionális családokban a birtokló határsértés helyettesíti. Nem a szeretet kapcsolat miatt tesznek meg egymásnak dolgokat a családtagok, hanem a kontroll, tekintély miatt. A szeretet ára ilyenkor a teljesítmény, nem jár alanyi jogon. Aki így nő fel, nem élte meg, hogy öröm a léte, értékes, szerethető. Ezért feltételezi, hogy partnerének „nem öröm” vele lenni, máshol, mással, jobban érzi magát, tán az együtt töltött idő rovására is. Ez a közelség-távolság beállítás is kulcskérdés a párkapcsolatokban, féltékenység esetén, meg pláne. Mivel valódi intimitás helyett, inkább a birtoklás jelenik meg, újra kell gondolni, a dedikált közös időt is. Az első két év, „egymás bőre alá bebújós” szimbiózisának elvesztésével, sok bizonytalan kötődésű ember erősen szorongani kezd, a kapcsolat differenciálódásának hatására. Főleg akkor, ha a közös időben, nincs valódi jelenlét, figyelem. Meg is beszéltük, hogy az egymás melletti telefonnyomkodás, nem valódi egymásra figyelés. Ezt is újra kellett tanulniuk, ebben a kapcsolatban, hisz nem tanulták meg, hogy jelzésképesek legyenek illetve, hogy igényüket meghallja a másik. Így a partner külön töltött ideje, felérhet egy merénylettel.

A most említett esetben, a féltékeny fél megértette, hogy párjának, saját térre, „nyitott tenyérrel szeretésre” van szüksége, hisz a külön megélt élmények is szín hoznak a kapcsolatba. Akire féltékenyek, ő pedig biztosította az átláthatóságot. Megbeszélték, hogy nagyjából meddig tart a programja és megegyeztek a következő napi, együtt töltött időben. A tervezés kiszámíthatóságot, biztonságot ad. Megegyeztek, hogy a féltékeny fél próbálja elterelni a figyelmét, ha már, nem választott saját programot erre az időre. Telt, múlt az este, próbált késleltetni, önnyugtatni, ám amikor elhatalmasodott a szorongás, megcsörgette a párját. Partnere felvette a telefont, elérhető volt és még ott is hagyta a társaságot pár percre, „előre sorolta” párját” míg a megnyugtató beszélgetés zajlott. Így egyszerre épült a bizalom, hogy a másik elérhető, válaszkész. A tapasztalat, hogy figyelmet érdemelnek egymástól. Valamint az, hogy, dühöngés, harag, követelőzés helyett, valódi igényt megfogalmazva is képes a féltékeny fél törődést kérni. Hisz csak hallani akarta a másik hangját. Hálásak voltak egymásnak, az újra épülő biztonságért. Poszttraumás növekedés kezdődött, fejlődésnek indult egyéni és közös életük.

Az előadás során sokan kérdeztétek, hogyan viszonyuljatok az ex-ekkel illetve szoros barátokkal való kapcsolattartáshoz. A már említett kizárólagos, ketten megélt pillanatok, egymás előresorolása támogatják, hogy a biztonságos kapcsolat tapasztalata megteremtődjön és gondolatban előhívható legyen. Ha a partner pl. más program helyett, az együtt töltött időt választja, letölti a kedvenc zenénket, egymásnak apró kedvességeket teszünk, támogatjuk ezzel az érzelmi biztonságot. Ha a párkapcsolat vállalt, nincs titkolózás, tehát ismerjük egymás életének szereplőit, ez segít a féltékenység kezelésében, illetve meg sem jelenik. Az érzelmi elköteleződés megnyilvánulásai, annak kifejezése, hogy különlegesek vagyunk egymásnak, segít meghatározni, hogy kiemelt helyünk van egymás életében. Van egy bizonyos meghittség, ami csak a párkapcsolaté. Ez nem csupán a szexualitás meghittsége, hanem az elmondott, együtt megbeszélt dolgok, együtt megélt élmények, „egy világ, ami csak kettőnké” megnyilvánulásai. Amivel kölcsönösen kifejeződik az összetartozás, ami más, mint az ex-ekkel, barátokkal való kapcsolódás. Korábban már volt szó, erről a kizárólagosság igényről, amit ha gyermekkorban nem éltünk meg, akkor üresebb a tarsoly és ez, táplálja a féltékenységet.

Kérdeztétek még, mit tehettek akkor, ha másokat megnéz a partneretek. Mivel a féltékenység velejárója a fokozott éberség, ebben az esetben is előkerül a tolerancia ablak kérdése, hogy mi az, amit, jelen esetben, érzelmi bizonytalanságból, valaki kibír, elvisel. Elsősorban önmagadban érdemes átállítani ezt a küszöböt. Sajnos, akit gyerekkorban kevésbé ismertek el, nem dicsérték, ezt nehezebb megtennie önmaga vagy partnere felé. Sőt, gyakran azokra a tulajdonságokra vagyunk féltékenyek, amikről úgy véljük, mi nem rendelkezünk velük. Tapasztalat, hogy a destruktív rivalizálás, önmagad vagy a másik fél dühös ostorozása, építő versengésbe is fordítható. Az, hogy embertársainkhoz hasonlítjuk magunkat, természetes. Ám érdemes önmagadban megerősíteni, próbálgatni illetve fejleszteni, azokat a külső és belső tulajdonságokat, amikről azt gondolod, magabiztosságot adnak. Sok féltékeny ember, elkezdi túlhangsúlyozni azokat a tulajdonságait, amikről úgy véli, előnyösek lehetnek a partner szemében. Önelfogadásról akkor beszélünk, ha saját értékeikkel tisztában vagyunk, gyengeségeinket pedig elfogadjuk, elnézőek tudunk lenni önmagunkkal. Ez a biztonság lehet vonzó. Nyilván olyan helyzetekben, ahol a féltékenység miatt, kicsúszik a talaj, van egyfajta érzelmi regresszió, mindenki kicsivel a saját színvonala alatt teljesít. Érdemes gyakorolni, hogy értékes tulajdonságaidnak annyira tudatában legyél, hogy viszonylag nagyobb stressz alatt is képessé válj előhívni ezt az ismeretet. Sokat beszéltem arról, mennyire fontos, hogy ilyen helyzetekben is, konkrét, valós igényt fogalmazz meg, harag helyett. Érdemes a féltékenységet keltő helyzetekről később, nyugodt állapotban beszélgetni, mert így kölcsönösen befogadóbbak vagytok. Egy-egy órában, strukturáltan, a fókuszált figyelem terjedelme miatt, hogy ne uralja el kapcsolatotok minden területét ez a téma. Sokszor a partner sincs tudatában annak, hogy viselkedésével milyen fájdalmat okoz, mert legtöbbször a féltékennyé tevő fél érzéseire sem figyeltek oda gyerekként. Ha képessé váltok mentalizálni egymás érzelmi helyzetét, tehát megértitek, viselkedésetek következményeit egymás világában, képessé váltok szemszög váltásra, az kivezet a féltékenység ördögi és áldatlan párbeszédéből. Így nehéz érzelmi helyzetekben, ha a másik feltűnően bámul másokat vagy egy társaságban kevesebb figyelmet adtok egymásnak a kívántnál, elég egy szempillantással vagy egy megbeszélt mondattal utalni, korábbi egyességetekre. Kölcsönösen érteni fogjátok egymást, nem jön elő, a „nem elég jóság”, amiatt, hogy „ nem vagyok figyelemreméltó”-a féltékeny fél helyzete, „talán rossz vagyok, nem tudom jól csinálni”-a féltékennyé tevő fél helyzete. Arról is volt szó, hogy a bámulás kapcsán, akire féltékenyek, ő is elkezd rálátni, saját bizonytalanságára és elköteleződési problémájára azáltal, hogy rájön, rivalizáltatja a partnereit. Ez sokszor arról az érzelmi bizonytalanságról szól, hogy ő sincs biztonságban, kell egy nyitva hagyott kiskapu, az idealizált ex vagy a megbámult idegen fél. Ha képessé váltok kölcsönösen kifejezni, mennyire fontosak, különlegesek vagytok egymásnak, az sokat javít a helyzeten. Beszéljetek arról is, melyikőtöknek, mi számít elismerésnek. Sok meglepetésben lesz részetek!

Az előadás végén, azt kértem: „Ne legyetek csendben!” Az „önmagaddal való biztonságos kapcsolat” azt jelenti, hogy felismered saját határaidat és felelősséged a helyzet kezelésében. Ehhez igyekeztem segítséget adni. Ha képessé válsz, hogy párbeszédet kezdeményezz, féltékenységi jelenet vagy féltékeny partnered elutasítása helyett, az lehetőséget ad a felnőttkorban, hogy gyerekkori veszteségeteket korrigáljátok. Felemelő érzés, hogy Te már képes vagy máshogy csinálni. A féltékeny fél megéli, hogy nincs magára hagyva és megtanul csimpaszkodás nélkül szeretni. Akire féltékenyek, megtanul meghittséget adni, anélkül, hogy birtokolható lenne. A megszégyenülés ellentéte az autonómia, a tapasztalat, hogy lehetek olyan, amilyen szeretnék, úgyis elfogadnak. A gyerekkori, korábbi párkapcsolati veszteség korrekciója, a valódi megküzdés. A „tüskés rózsa” , valódi virággá alakul, gyökérrel, szárral, levelekkel és szirmokkal, mint teljes, vállalható személyiséged megjelenítője. Így tudsz önmagadhoz és tudtok ketten egymáshoz biztonsággal kapcsolódni. Ha pedig adódik féltékenységre okot adó helyzet, azt a korábbi, már pozitív tapasztalatok, megküzdés birtokában, képessé váltok biztonsággal rendezni.

A TÉMÁRÓL KÉSZÜLT VIDEÓ ITT TALÁLHATÓ

Dombóvári Gáborral, a Hatoscsatorna Nagykörút c műsorában beszélgettünk.

Az interjú itt található: INTERJÚ

Tedd vagy ne tedd?
Az érintés, maga a haptikus (tapintási) csatorna, már születésünktől, tehát a beszéd előtti időszaktól, kiemelt jelentőségű. A csecsemők, kisgyermekek fejlődése lelassul, érintés hiányában. Felnőtt korban, az ölelés, biztonsági jel lehet, a stresszoldás kulcsingere. Megfelelő embertől, megfelelő körülmények között.

Sajnos, még a közelmúltban is, a ’80-as évekig, máshogy vélekedtek az ölelésről. Illetlennek, túlzottan intimnek, erotikához fűződőnek gondolták. Illetve kisgyermekkorban, „elkényeztetéstől” akarták óvni a gyerekeket. Ez volt a kártékony, „hagyd sírni, ne legyen túl sokat kézben” elve. Vizsgálatok szerint, a csecsemők, bármilyen öleléstől megvigasztalódnak. 6 hónapos koruk, tehát a kötődés kialakulása után, pedig a szüleik érintésétől leginkább.

Akiknek nincs vagy kevés gyermekkorból hozott tapasztalatuk van, a jó érintésekről, ölelésről, még ők is megfogalmazzák, hogy öleléshiányuk van, „éheznek” a közelségre. Simogatásra, ölelésre, szeretgetésre vágynak. Ennek az érzésnek, semmi köze nincs a szexualitáshoz vagy erotikához. Evolúciós, ahogy a fajtárs közelsége biztonságot ad és ezt igényeljük. Ettől függetlenül, az ölelést ne kényszerítsük senkire, hisz, a már említett gyermekkori tapasztalatok, temperamentumunk (intimitásigényünk vagy intimitáskerülésünk mértéke), személyiségünk (pl. autizmus spektrumzavar) is befolyásolják, a „skinhunger”, „érintés éhségünk” mértékét.

Az csodás ölelés
Az ölelés, érintés, emeli az oxitocinszintet (kötődési hormon) és csökkenti a kortizolszitet (stresszhormon).
Erősödik az öröm és boldogság érzése, a dopamin, szerotonin és endorfin szint emelkedésével.
Ezért csökken a szorongás és fájdalom élménye.
A megnyugvás miatt, csökken a vérnyomás és a pulzusszám.
Gyógyító és fájdalomcsillapító hatású.

Romney és mtsai 2023, vizsgálata, Provo-i Brigham Young Egyetem Pszichológiai Tanszékének kutatása szerint, az előző esti ölelés javítja a másnapi stressztűrést, mivel biztonságot ad. Az ébredési kortizol (CAR-cortisol wakening response) szint, szignifikánsan alacsonyabb volt azoknál, akiket előző nap többet öleltek.
Ezt azzal magyarázzák a kutatók, hogy az ölelés, az érintésen túl, az érzelmi biztonság kulcsingere is. A haptikus csatorna az, amit legelőször megtapasztalunk. A bőrben lévő, afferens c tapintó neuronok, azért speciálisak, mert csak a gondozással együtt járó lassú, simogató mozdulatokra reagálnak. Mások, mint a bőrben lévő egyéb érintést, fájdalmat, nyomást közvetítő receptorok. (Robin Dunbar, az evolúciós pszichológia professzora, az Oxfordi Egyetem Kísérleti Pszichológiai Tanszéke) https://www.ox.ac.uk/research/hugabrit-science-hugs-and-why-they-mostly-feel-so-good Az afferens c tapintó neuronok, alacsonyküszöbű receptorok, karban, lábban megtalálhatóak és kizárólag az érintés hedonikus (élvezetes) ingereire reagálnak. Szerepüket nemrég fedezték fel, az interperszonális kapcsolatokban. Amikor már van tapasztalat, „jó érintésről”, akkor a simogatás látványára is reagálnak. A „ szociális érintés hipotézise” szerint, a c afferensek a fajtárs érintésére és simogatására reagálnak, így sajátos kódoló csatornaként, érzelmi és társas jelentőségűek. Ezeknek a neuronoknak, közvetlen útjuk van az agyba, amivel beindítják az endorfintermelést, emelik az oxitocin szintet.

Karen M. Grewen (2003, Behavioral Medicine) 200 párt vizsgált, ahol 20 másodperces ölelkezés, mérhetően csökkentette az azt követő stresszhelyzetben-nyilvános beszéd megtartása- megélt feszültséget.
Több kutatásban okoztak enyhe fájdalmat alanyoknak, miközben partnerük kezüket simogatta vagy szorosan tartotta őket. Ezekben, a-fájdalomokozás miatt, etikailag ugyan megkérdőjelezhető kísérletekben is- az érintés, ölelés javította az alanyok fájdalomtűrését. Kórházi, de természetes körülmények között, betegség vagy műtétből felépülés kapcsán is, tapasztalták az ölelés pozitív eredményét a kutatók.
https://www.nature.com/articles/s41562-024-01841-8

Mégis, mennyi szükséges és hogyan, kitől?
Beszámolók szerint, legkellemesebbnek, az 5-10 másodperces ölelést értékeljük, kedvelt személyektől. Idegenektől 3 mp-es ölelés is elég. Nagy Emese, a Dundee Egyetem pszichiátere, (Journal of Ethology) (https://link.springer.com/journal/10164) 2008-ban, olimpiai sportolók interakcióit vizsgálva, megerősítette, hogy idegenek között 3 mp az ölelés, mint örömük megosztása. 20 másodperces ölelés, már tartós stresszcsökkentő hatású, leginkább a bizalmi kapcsolatokban esik jól. A gyenge vagy túl erős öleléshez képest, legjobbnak a közepes intenzitásút értékeljük.

FONTOS: A felsorolt számok ellenére, az ÖLELÉSNEK NINCS OPTIMÁLIS IDEJE VAGY INTEZÍTÁSA. Bizalmi kapcsolatban addig kell ölelni, míg eléri a RELAXÁCIÓS hatását. Amíg JÓLESIK.
Packheister és mtsai (2018), reptéren ölelkező embereket figyeltek meg. Idegenek ölelésénél, 91 százalékban jobbra, domináns karunkkal ölelkezünk. Barátok ölelésekor, csak 81%, a jobbra ölelés. Érzelmileg fontos helyzetekben, öröm vagy félelem, a jobb agyféltekei átkereszteződés miatt, az érzelmi befolyás hatására, sokan bal karral ölelnek. (https://link.springer.com/article/10.1007/s00426-018-0985-8#auth-Julian-Packheiser-Aff1)

Ha senki nincs, aki megöleljen…
Ha senki sincs, aki megöleljen, öleld meg önmagad, mivel az ölelés, biológiai biztonsági jel. Japán kutatók azt találták, hogy stresszes telefonbeszélgetés közben, már egy párna átölelése is csökkenti a stresszt, illetve mérhetően az egyik stresszhormon, kortizol szintjét.

A karok keresztezése, önmagad átölelése, általánosságban fájdalomcsillapító hatású. Növeli az agy szenzoros stimulációját, csökkentve ezzel a fájdalomérzékelést. A resztvevőknek hősugárral okoztak fájdalmat, miközben karjukat keresztezték. Keresztbe font karral, EEG által ellenőrizhetően csökkent az agyi aktivitás a fájdalmat közvetítő területen. A kutatók szerint, olyan ez, „mintha zenét hallgatnál azért, hogy elnyomd a szomszédok veszekedésének zaját.” (Gallace A, Torta DM, Moseley GL és Iannetti GD, 2011).

A kereskedelmi reklámok átvették, majd tévesen kezelték, az öngondoskodás, kényeztetés fogalmát. Az előbbit, főleg a pénzügyi kiszámíthatóságra, az utóbbit, a „vásárold meg, amit akarsz” népszerűsítésére használják.
Lélektani értelemben, az öngondoskodás azt jelenti, hogy saját biztonságunkat megteremtjük, önnyugtatunk, megvigasztaljuk magunkat, akkor is, ha nincsenek jelen a szeretett személyek. Egyedül élőknél, ennek kimondottan nagy jelentősége van.

Oxitocin szint emelő, egy szeretetteljes élmény felidézése vagy ilyen történet olvasása, nézése.
A testközelség illúzióját kelti, ezért vigasztaló egy forró fürdő, meleg ital, ami testünket, lelkünket felhevíti.
A kellemes illatú, finom krémmel kenegetés, arcmasszírozás vagy test,- és lábmasszírozó labda, henger szintén segít a „bőréhségen”.

A kellemes tapintású, puha anyagok, melegített, súlyozott takarók használata hasonlít a testkontaktushoz.
Ha átölelsz egy párnát vagy plüssállatot, „átmeneti tárgyként”, miközben felidézed életedből, a jó ölelés élményét, az szintén vigasztaló hatású.
Háziállatod érintése, tekintete, a vele való kötődés, szintén ellazít.

Az öleléshormon
Az ölelés, az oxitocin szintjét emeli, amit nem véletlenül hívunk, kötődési vagy öleléshormonnak. Feldman és kollégái pozitív visszacsatolási hurokról beszélnek. Romantikus kapcsolatban élő párok oxitocinszintjét vizsgálva, azt tapasztalták, hogy az ölelés, mindkét partner oxitocinszintjét kétszeresére növeli.( A terhes anyáknál mérhető szinthez képest is, amit az oxitocintermelés csúcsának gondolnak.) https://pmc.ncbi.nlm.nih.gov/articles/PMC3936960/

Nőknél és férfiaknál is hasonlóan megemelkedik ilyenkor az oxitocinszint. Kölcsönössé válik a partnerek között ez a pozitív érintési hurok. Ha szeretetet adsz, akkor szeretetet kapsz és ez további szeretet adására ösztönöz.
Az oxitocin szintje befolyásolja az endorfinok és dopamin hatását is. Ezért szorongásoldó és fájdalomcsillapító hatása is van. Így a többek között, ölelés hatására emelkedő oxitocinszint, az idegrendszer működési módosítója is. Fogékonyabbá tesz magasabb rendű szociális érzelmekre. Növeli a társas kapcsolatok iránti fogékonyságot és akadályozza az antiszociális viselkedést. Hat a csecsemőkori, szülői, párkapcsolati viselkedésünkre, egész életünket végigkíséri.

Akiket a szocializációs folyamata során, akár kisgyermekként vagy később bántalmaztak vagy elhanyagoltak, ezért szoronganak a közelségtől vagy bizalmatlanok, náluk az érintés, ölelés és oxitocin hatása, csak fokozza a negatív érzelmeket, akár szorongást. Durva behatolásnak érezhetik személyes terükbe az ölelést. Autizmus spektrumzavar esetén hasonlóan. Ezért fontos, hogy megtanuljuk megfelelően jelezni, az öleléssel kapcsolatban is. Jól kérni és jól adagolni. FONTOS: A negatív tapasztalatok sokszor felülírhatók. A jó ölelés, idegrendszeri, „zsigeri” szinten építi újra a kapcsolati biztonságot, ha akkor kapom amikor szeretném és úgy, ahogyan jólesik.

Összezavaró ölelések
Igen, művészet az ölelés is, számít a hitelesség. Hiszen átkarolni összezavaró módon is lehet. Ismerjük azokat, akik „jégszoborként” adnak vagy kapnak ölelést. Kapcsolatkímélőbb ilyenkor megfogalmazni, ha kellemetlen vagy fullasztó ez a helyzet. A baráti kézfogás is szépen kifejezheti azt, hogy nyitott tenyérrel jöttem és biztonságban vagy. Általánosságban fontosnak gondolom, hogy ne értéktelenítsük el, az ölelést, ezt az intim gesztust. A covid járvány miatti érintés megvonás következtében is, ma már boldog boldogtalan ölelkezik, oda nem illő helyzetekben is.
Akik érzelmileg kiszámíthatatlan környezetben nőttek fel, ők sokszor csimpaszkodnak, matricaként tapadnak az ölelésben. Mindezt azért, mert nehéz a pillanatot megélniük, afelett való aggódásukban, vajon meddig tarthat a jó érintés és mikor lesz részük benne ismét. Szerencsére, ez egy pozitív visszacsatolási hurok, újratanulható egymás elérésének biztonsága.

Akinek nincs tapasztalata jóleső érintésről, ő tartani fog a közelségtől. Amikor erről van szó, javasolt megfogalmazni, megérteni a helyzetet. Aki öleléssel kapcsolódna, ne érezze elutasításnak, ha partnere nem találja helyét ebben. Aki meg fullasztónak érzi, próbálja megmutatni, megfogalmazni, hogy mit szeretne, mennyi az elég. Jóleső, közös metszet, igenis, lehetséges.

Nincs limit…
Szerencsére, a jó érintés, ölelés élménye, pozitív tapasztalatokkal újraépíthető. Az érintési bizalom alapja, a már említett, „azt kapok amit akarok és akkor, amikor szeretném.” Addig tartson az ölelés és oly módon, míg kifejti ellazító hatását. A már említett afferens c neuronoknak az érzékenysége tréningezhető. Az érzéki fókusz gyakorlat segítheti, hogy a pár tagjai a bőr-bőr kontaktban örömöt találjanak. A jó érintés élménye tréningezhető, ha partnered „teret kap” , hogy úgy „ fészkelődjön” az ölelésedben illetve „tükörérintéssel”, a testeden megmutassa, neki hogyan kényelmes, ellazító az érintés. Hangolódjatok együtt, egymásra, elmélyülő kapcsolatotokban.
A TÉMÁRÓL KÉSZÜLT VIDEÓ ITT TALÁLHATÓ

Élő stream, szeptember 26-6n 18.30-kor a Pszichoforyou online kibeszélőjében. Szabó Eszter Judit kérdéseire válaszolok.

Mindketten szenvedtek ilyenkor. Akár féltékeny lehetsz partnered testvérére, szüleire, barátaira is. Szenved, aki féltékeny és az akire féltékenyek. Hogyan tudtok építkezni rombolás helyett? Hogyan segítsetek egymásnak? Tudatossággal van megoldás!

Az esemény a Pszichoforyou oldalán lesz, élő stream
Dátum: 2024.09.26-án 18:30-tól.

Geist Klára: Féltékenység a párkapcsolatban